Amilyen az Egyed-nap (szeptember 1.),
olyan az egész hónap.
Az időt Kisasszonynapja (szeptember 8.),
négy hétre előre szabja.
Mihálykor (szeptember 29.) az észak s keleti szél,
sok havat és kemény telet ígér.
A népi megfigyelések szerint Kisasszony napján a fecskék is elindulnak. Ekkor kezdik a dióverést, tehát ezután nyugodtan elmehetünk diót szedni (versenyezhetünk is, ki szed több diót, a végén a számolással gyakorolnak is a gyerekek, kisebbek tízes kupacokat számoljanak, akinek több tízes kupaca lesz, az a nyertes, a nagyobbak persze bármeddig elszámolhatnak).
Ha van lehetőségünk vegyünk részt hagyományos kukorica törésen, vagy kukorica fosztáson, a góréba is segíthetnek a gyerekek a csöveket bepakolni, vagy a felkötözésben. Egy kukorica fűzért akár őszi díszként ki is tehetünk a lakásban.
Menjünk el egy szőlő szüretre is, vagy préseljünk mustot. Jó móka hagyományos dézsában történő szőlőtaposás a gyerekeknek. Ha tehetjük, ne hagyjuk ki, biztos nagyon sokáig fogják emlegetni! :)
Játsszunk "őszi-vadászatot" (http://motherinseesaw.blogspot.hu/2015/08/oszi-vadaszat-mi-ezt-jatekot-biztos.html), Mihály napkor elmehetünk egy vásárba is, figyeljük meg a vándor madarak vonulását (vadlúdak, darvak). Segítsünk a kerti betakarításokban, gereblyézzünk faleveleket, ültessünk fákat, bokrokat, túrázzunk, gyűjtsünk csipkebogyót, galagonyát, ha ismerjük a gombákat, akkor gombázzunk, legyünk minél többet a szabad levegőn, a természet közelében.
Néhány őszi vers és dalocska magyarul, angolul:
Gedeon Ferke: Őszi vers
Hull a levél,
Szelíd napfény mosolyog,
Itt van az ősz:
Tudjátok-e, mit hozott?
Szelíd napfény mosolyog,
Itt van az ősz:
Tudjátok-e, mit hozott?
Sárga körtét, piros almát,
Friss diót,
Csak úgy hinti, csak úgy szórja a sok jót.
Friss diót,
Csak úgy hinti, csak úgy szórja a sok jót.
Mit hozott még?
Hát a kedves szüretet,
Szőlőt, szilvát, meg
Sok hulló levelet.
Hát a kedves szüretet,
Szőlőt, szilvát, meg
Sok hulló levelet.
Szelíd, szép ősz
Jó hogy jöttél,
Szeretünk. Megköszönjük
Amit hoztál, minekünk.
Jó hogy jöttél,
Szeretünk. Megköszönjük
Amit hoztál, minekünk.
Kopasz fákon,
Ha elmúlik majd a tél -
Újra kihajt,
Újra zöldül a levél.
Ha elmúlik majd a tél -
Újra kihajt,
Újra zöldül a levél.
Két hatalmas kedvencünk, amiket altatókként is szoktam énekelni az őszi hónapokban:
Galagonya
Bóbita
Tamkó Sirató Károly: Törpetánc
Fenn a hegyen,
körbe-körbe,
Tűztáncot jár
három törpe.
Rátiporva
kőre, rögre,
azt huhogják
megpörögve:
Hipp,-hopp,
hepe,-hupa,
avar,-muhar,
jaj, de puha!
Zeng a daluk
mindörökre,
Törpe bögre,
görbe bögre.
körbe-körbe,
Tűztáncot jár
három törpe.
Rátiporva
kőre, rögre,
azt huhogják
megpörögve:
Hipp,-hopp,
hepe,-hupa,
avar,-muhar,
jaj, de puha!
Zeng a daluk
mindörökre,
Törpe bögre,
görbe bögre.
Autumn leaves are falling down
(sung to tune of London bridge...)
Autumn leaves are falling down,
Falling down, falling down,
Autumn leaves are falling down,
On the ground.
*
Find a broom and start to sweep,
Start to sweep, start to sweep,
Find a broom and start to sweep,
Start to sweep.
*
And make them in a great big heap,
A great big heap, a great big heap,
And make them in a great big heap,
On the ground
*
But here comes the wind to blow them round,
Blow them round, blow them round,
Here comes the wind to blow them round,
On the ground.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése