Egyre több szép pókhálót szőnek az erkélyen a virágok közé, nem fognánk meg őket, de nézni szeretjük. Engem mindig lenyűgöztek, hogy milyen hálót tudnak készíteni, nagyon gyorsan, sőt játszottam is velük gyerekként, látva, hogy az egyik sarokban figyelnek a zsákmányukra, rángattam a pókhálójukat, és sokszor elő is rohantak a rejtekükből olyankor.
Pókhálót készítettünk ennek apropójából.
Hozzávalók:
- papírtányér
- lyukasztó, vagy bármilyen tárgy, amivel lyukat készíthetünk a papírtányér szélére
- zsinór, zsineg, himzőfonal (ehhez tű kell, vagyis nagyobb gyerekekkel készítsük így a hálót)
- a gyerek két keze a pókminta megformálására (rajzoljuk körbe)
- papír, színes ceruza
A pókháló készítésének egyik nagy előnye, hogy sokáig lefoglalják a gyerekek vele magukat :), és persze ez is erősíti a kéz finommotorikus fejlődését, a szem-kéz összehangolt tevékenységét, a koncentrációs képességüket, kitartásukat növeli. A pókot pedig kiszínezhetik olyanra, amilyenre szeretnék :).
És az egyik kedvenc dalunk is "pókos"
Barney és barátai fordítás tetszik számunkra a legjobban:
Icipici póklány felment az ereszen,
De jött a zápor és ő leesett,
Kisütött a nap, és megszáradt a pók,
Az icicpici póklány újra felmászott.
Angolul:
The itsy-bitsy spider
Climbed up the water spout
Down came the rain
And washed the spider out
Out came the sun
And dried up all the rain
And the itsy-bitsy spider
Climbed up the spout again
És egy kis mese a végére:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése