Egyszer volt, hol nem volt, volt a Világűrben egy bolygó. Messziről úgy nézett ki, mint egy kék üveggolyó. Irígykedve nézett rá a többi égitest, mert olyan gyönyörű volt.
A Nap nagyon- nagyon büszke volt rá, hiszen Õ melengette fényével minden reggeltől estig. Ápolta, nevelgette, figyelte, hogyan fejlődik rajta az Élet…
Gyönyörű kékségét a Földet borító tengerek, folyók, tavak adták. Smaragdszínben zöldelltek az erdők, mezők…, barnállottak a felszántott földek…, az állatok mozgalmassá tették.., az emberek pedig annyit használtak belőle, amennyire életükhöz szükségük volt.Mikor a Nap beküldte fénysugarait a felhők alá mélyen, azok vígan jelentették, hogy a Földön minden rendben! Színpompásan virítanak a virágok, a fák termései éretten kínálják magukat, a vizek lakói vígan lubickolnak a kristálytiszta tengerekben, majmocskák ugrándoznak a fákon, minden élőlény boldogan éli világát.
Egyszer aztán megváltozott minden!!!
Az Ember, aki nagyon régóta békességben élt a növényekkel, állatokkal, hirtelen önzővé vált. Kényelmesen, bőségben akart élni, nem érdekelte, milyen hatása van új életének a  Földre.
Ha fázott, kivágta a fákat, hogy azok tüzénél melegedjen, de nem ültetett helyettük másikat! Kihalászta a vízből a halakat mert éhes volt, de nem nevelt helyettük újakat .Leszakította az édes gyümölcsöket, de nem ápolta a termést adó növényeket, hogy teremhessenek újra. Önzése egyre nőtt!
Nagy házakban akart élni. Szép ruhákban akart pompázni. Gyorsan el szeretett volna jutni bárhová a Földön. Már nem volt elég a saját lába, járműveket talált ki magának. Nagy gyárakat épített, amiknek kéményéből dőlt a füst a tiszta levegőbe. A nagy hajóiból mérgező olaj szivárgott a tengerbe, felelőtlenül szétszórta a sok szemetet, levadászta az állatokat, és elfoglalta a helyüket.
A FÖLD SZENVEDETT!!!
A róla visszaverődő fényhírnökökkel a Naphoz kiáltott segítségért!
“Segíts! Az Ember észre sem veszi és elpusztít engem!!! Segíts kérlek, hogy megtisztulhassak, míg nem késő!!”
A Nap nagyon féltette a Földet, és folyton keresett, kutatott, mert nem tudta, hogyan segíthetne rajta.
Egyszer az egyik fényhírnök izgatottan jelentette: “Nap! Napocska! Találtam valakit, aki segíthetne a Földnek életben maradni! Igaz, KICSI…. az emberek gyereknek hívják, de nagyon sok van belőle! Képzeld! A gyerekek szeretik a Földet! Meglocsolják a virágokat, el ne hervadjanak. Télen a madárkáknak etetőt készítenek, éhen ne haljanak! Imádják az állatokat, símogatják, mosdatják, etetik őket, játszanak velük. Nem dobálják szét a szemetet! Sokat járnak az erdőbe, de nem tördelik az ágakat! Tudnak fára mászni,kedvesek, mosolygósak, szorgalmasak és legszívesebben folyton vízben lubickolnának a halacskákkal. Õket kérd meg, hogy segítsenek a Földnek megtisztulni, életben maradni!”
A Nap megértette az üzenetet és nem keresett tovább.Érezte, hogy a gyerekekre van szükség, és minden erejével Õket kezdte tanítani: Színpompás virágokat szórt a lábuk elé, hogy a gyerekek megszokják a szép színes növényeket maguk körül.Egész nyáron egészségesre sütötte kis testüket, hogy legyen erejük télire. Titkos üzeneteket súgott a fülükbe, hogy lássák milyen gyönyörű a természet amely szebbé teszi életüket és védjék minden erejükkel otthonukat a Földet.
A Nap nem csalódott. A gyerekek megértették, milyen nagy feladat vár rájuk. Azóta szorgalmasan gyűjtik a szemetet, az óvoda kertjébe növényeket ültetnek, magocskákat keltetnek, kis kezük munkáját figyelemmel kísérik, minden saját termésüknek örülnek. Enni adnak az állatoknak, ha fészekből kiesett madárkát találnak, segítenek visszatenni a helyére.
A Nap megnyugodott. Gyors fényhírnököt küldött a Földhöz, biztató üzenettel:
“Ne félj KINCSEM! Megmenekülsz! Elhasznált, szenvedő tested védi sok-sok gyermek!Okos felnőtté cseperednek majd, és nem felejtik el mennyi szép élményt kaptak tőled, amikor még kicsik voltak. Ha majd felnőttek lesznek, akkor sem fognak cserbenhagyni téged. Megtisztítanak, és megtanulnak úgy élni rajtad csodaszép KÉK BOLYGÓ, hogy ne fájjon neked!”

http://www.mimoescsipek.hu/pedagogusoknak/mesek/8/potyka-a-serult-beka

Potyka, a sérült béka

Kerek erdő meghitt csendjét keserves sírás verte fel. A kis állatok összeszaladtak és keresni kezdték a hang gazdáját.
Kupacs, a süni éles eszével egyből kitalálta, hogy Potyka hiányzik közülük. A sírás a patak felől jött. Berka, a bagoly éles látásával és gyors szárnyalásával elsőnek ért a folyóhoz, ám ott nagyon szomorú látvány fogadta. Szemét mindenhol: törött üvegek, konzervdobozok, s egy halom zsíros-olajos papír. Berka ráadásul nem is látta meg a magasból kis barátját, így szükség volt Cserke, a róka kitűnő szaglására és jó hallására is.
Végre megtalálták Potykát, aki a szemét között ücsörgött, s az egyik hátulsó lába vérzett. Cserke és Berka kiemelték a szemét közül pajtásukat és a partra vitték. Szerencsére Mimó és Csipek is odaértek és ellátták a sérülést. Potyka közben elmesélte, hogy éppen a patakon szeretett volna átkelni, amikor egy törött üvegbe lépett, s az vágta el a lábát.
A kis állatok elhatározták, hogy megtisztítják a patakot a szeméttől, amíg nagyobb baj nem történik. Mimó és Csipek irányításával munkához is láttak.
Az erdőn túl volt egy kis falu, melynek szélén volt a szelektív hulladéklerakó. Ide hordták a szemetet. Mindez nagyon sok munka volt, de megérte, mert a kis patak medre megtisztult. Újra akadály nélkül csordogálhatott a tiszta víz, a kis állatok örömére. S az is tetszett nekik, amit Kupacs kitalált, hogy virágot ültetett az üres konzervdobozokba, így mindenki vihetett haza egyet, hogy azzal is díszítse otthonát.
Végre leszállt az este s a csendben halk nóta szólt:
 
Víz, víz, tiszta víz
Tekenőbe tiszta víz
Minek az a tiszta víz
Ruhát mosogatni.
Minek az a tiszta ruha
beleöltözködni!
 
Az állatkák a patakparton ültek még egy darabig nótázgattak, majd mindenki elégedetten nyugovóra tért.