2016. január 29., péntek

Kedves blog Olvasók!


Ötletekért látogassatok el a Facebook oldalamra, szinte minden nap teszek fel inspirációkat, verseket, dalokat!

Szép napot kívánok!

2016. január 26., kedd

Én és a kuktám kalandos barátsága


Új év, új tervek. Az egyik számomra az, hogy személyesebb hangvételű blogbejegyzéseket is szeretnék időnként írni, leginkább az anyasághoz, főzéshez, háztartás vezetéséhez kapcsolódóan.

A rengeteg spórolási tipp! Szerintem legtöbbünknek mindig jól jönnek az ilyen jellegű ötletek, tanácsok, én kedvelem ezeket, bár van közöttük sok haszontalan. Előfordul, hogy sok olyan, amivel lehet pénzt spórolni, de időt nem, és fordítva. Én spórolás alatt sokszor nem a pénzben mérhető dolgokat értem, sokkal jobban kedvelem az olyan ötleteket, amelyeket alkalmazva hatékonyabban tudom beosztani az értékes időt. A hatékony időbeosztást már legalább tizenöt éve gyakorlom, részben a gyerekeim előtti nagyon diverzifikált munkaköröm miatt, ahol napi szinten 30-40 projektet kellett megoldanom, vagy haladni vele, komoly időtervezést alakítottam ki emiatt, melyet hatékonyan alkalmaztam évek hosszú során. Persze a munkahelyen tanultakat szívesen átültettem a hétköznapjaimba, itthon is mindent alaposan megtervezek előre, és a házimunkát, főzést is szeretem időspórolósan letudni, hogy több időm legyen a gyerekeimre, a családomra, hobbijaimra.

Ma a kuktámmal kötött kalandos barátságomról szeretnék írni, és egy nagyon jól bevált kuktás-receptemet is megírom Nektek, ami többféle bónusszal is jár, azonkívül, hogy finom és gyors étel!

Ma már a legnagyobb barátom a kuktám a konyhában. Szegénnyel nem volt hosszú évekig baráti a viszonyunk, pedig már majd legalább tizenöt éve együtt élünk. Egy karácsonykor vigyorgott rám a fa alatt, szépen, inoxos fényében, mindenféle kallantyúkkal, szeleppel ellátva, külön használati utasítással, minősítő papírokkal. Én vagyok a kukták királya, mindent tudok, amit egy kuktának kell, erős vagyok, nyűhetetlen, többet tudok mint az átlagos kukta-társaim hirdette a papírja.... DE!!! Ki szeretne egyetemista nőként kuktát kapni?!?! Ugye, hogy legtöbbünk nem. Hát a mosolyom nem volt őszinte, sőt talán nem is mosolyogtam, igen, úgy rémlik, kicsit sértett is volt az arcom (talán). Így dobozban végezte hosszú évekre a konyhaszekrény aljában lapulva. Aztán megszületett az első, majd a második gyerekem, és rájöttem bizony az idővel nagyon okosan kell bánnom, és a kuktámmal jobb lenne barátságot ápolni. Hát így  melegítettem fel a kuktámat, és a kapcsolatunkat, mely azóta is töretlenül virágzó barátság. Mindenhol dicsérem, Ő pedig szenzációsan finom ételekkel ajándékoz meg minket.

És egy recept, ami nekünk nagyon bevált, az pedig a vadas-mártás.

Én főztem már sertés karajból, és csirkemellből is, mindkettőből nagyon finom, sőt marhahúsból az igazi (bár én nem próbáltam még abból). Zöldségekből rakok bele három nagy sárgarépát darabolva, egy közepes méretű petrezselyem gyökeret, egy kisebb zeller felét, egy nagyobb karalábé felét, két közepes fej vöröshagymát, pár cikk fokhagymát, két-három babérlevelet, sót, borsot. A húst darabolom (kb. háromnegyed-egy kilónyit), nem klopfolom, de lehet egyébként. A vöröshagymát a kukta alján kevés olajon üvegesre pirítom, majd a húsokat és a darabolt zöldségeket, fűszereket belerakom a kuktába. Felöntöm vízzel, hogy ellepje az egészet, és rázárom a kukta fedelét. Kicsi lángon kb. negyven-ötven perc alatt puhára párolódik minden. Ezután a húsokat kiveszem a babérlevelekkel együtt. A zöldségeket két-három csapott evőkanál liszttel és ugyanennyi, de púpozott evőkanálnyi tejföllel turmixolom, majd rakok kb. egy teáskanálnyi cukrot bele, ettől ha tetszik, ha nem a cukor, de tényleg nagyon finom, és pikáns lesz az íze. Ha kell még sózom. Én nem szoktam mustárt tenni hozzá a gyerekek miatt, és egyébként nem is kell, mert kellően savanyú, erőteljes így is az íze, sőt!

Ennek a receptnek rengeteg előnye van, íme a már említett bónuszok:
- a zöldségeket így a gyerekek biztos, hogy megeszik, ha válogatnának is egyébként
- vegetáriánusoknak is ideális recept
- nagyon gyorsan elkészül, a kuktában nem ég le, közben elkészíthető hozzá a köret: rizs, főtt tészta, vagy zsemlegombóc (bár én ezt még nem készítettem soha), míg a kukta dolgozik, mi haladhatunk más házimunkával, vagy foglalkozhatunk a gyerekekkel
- tartalmas, egészséges étel
- ha a hús elfogyna belőle, de még van szószunk, gombával feldobva, tészták feltétjének ideális
- húslevesből megmaradt főtt húshoz bármikor készíthetünk vadas-mártást


Igazi téli hangulatú vers a Januárról

Gazdag Erzsi Január

Január, január
Mindig hócsizmában jár
Jégbajusza, jégkabátja
Zúzmara a jóbarátja.

Január, január
Palotája nyitva áll.
Jégtükörű padlóján
Korcsolyázik fiú, lány.

Áll a tánc, áll a bál
Kicsi szánkó csengve száll
Meg sem áll tán tavaszig
Mindaddig, míg havazik.

Madáretetők

Színes papírból, ollóval-ragasztóval bánni tudó gyerekek néhány perc alatt készíthetnek madáretetős képet, a madárkák sablonját rajzoljuk elő nekik, adjunk napraforgómagot-lenmagot-kölest, amit otthon a konyhában találunk, töltsék meg a madarak etetőjét (ragasztózzuk be alaposan a papírt a magok szórása előtt, ebben segíthetünk nekik).







További madaras ötletek, versek, dalok:

2016. január 20., szerda

Kesztyű-sál papírból fonási technikával díszítve

Ezt már nagyobb óvodásokkal, kisiskolásokkal próbáljuk ki, mert eléggé türelem-igényes és nagyon jó kézügyességet is igényel, viszont rendkívüli módon fejleszti a gyerekek kézügyességét, a finommotorikát, szem-kéz koordinációt, koncentrációját.
 
Kiindulópont a sablon kesztyű és sál. Ezeken tetszőleges módon hosszában, vagy széltében egy vonal mentén (hajtsuk meg a papírt) ollóval apró bevágásokat ejtünk, majd hosszú papírszálakat, zsinórokat fűzhetnek oda-vissza a gyerekek a lyukakon.



Farsangi álarcok
 

Kitűnő elfoglaltság néhány perc erejéig ovisoknak, csak néhány álarcot kell kivágnunk fehér papírból, és ők kedvük szerint színezhetik, díszíthetik.
 

A következő verssel a nagyobb óvodások, iskolások rímes formában "tanulhatják meg" ezen időszak hosszát, hagyományait, időben az évben elhelyezhetik a farsangi időszakot.

Péter Erika: Farsangi örömök

Vízkereszttől
negyven napig
Mulatoznánk pirkadatig!
Farsang faggyal érkezett,
Tánccal temettük a telet.
Farsang fánkja illatozik,
Orrunk, gyomrunk vágyakozik.
Nagyböjt előtt
"farsang farka",
Hacacáré három napra!
Kövércsütörtökre már
Véget ér a karnevál.
Nagyböjt után fogyókúra,
Jövőre meg kezdjük újra!

2016. január 19., kedd

Néhány alkotásunk télhez kapcsolódóan


Ez a pingvin egy fehér kör meghajtogatásával készült, először a tetejét kell visszhajtani, majd két oldalt a szárait, ezeket feketével kell kifesteni, csőrt, lábat vágni, ragasztani, majd szemeket vagy kivágni, vagy műanyag szemmel helyettesíteni.



Papírpohár, színes papír, rossz zokni és és színes filctoll kell csak ehhez a hóemberhez!


Papírgurgiga hóemberek tavalyról: papírgurgia, fehér papír, színes papír és filctollak, ragasztó kell hozzá!
 
Pompom hóember, gomb kalappal, zseníliadrót kiegészítőkkel, műanyag szemmel, öntapadós filcből orral és gombokkal:

Farsangi bohóc

Teljesen újrahasznosított, az alapanyagok újragondolásával készül ez a mulatságos bohóc, ami annyira egyszerű, hogy gyerekek is elkészítik egy kis felnőtt segítséggel.
 
Hozzávalók:
- kartonpapír (valamilyen konyhai csomagolódoboz papírja: rizs, tejpép, müzli, keksz, tea...)
- mintás muffinpapír
- színes kupak
- egy kicsi darab krepp-papír, de lehet hímzőfonalból, kötőfonalból is hajat készíteni
- ragasztó (kupak ragasztása miatt általános ragasztó is kell!)
- színes ceruza, filc, olló
 
Kartonból pohár segítségével kört vágunk, és egy egynes darabot a bohóc "szárának", muffinpapírt felezünk a gallérnak, negyedelünk a sapkának, ezután már nincs más dolgunk mint ragasztani, majd rajzolni szemet és szájat a bocócnak.

A szár segítségével a bohóc akár történetet is elmesélhet, vagy szerepelhet egy bábelőadásban, énekelhet... Egy újabb, többszörösen fejlesztő játék.

 

Péter Erika: Gombóc bohóc

Gombóc bohóc vigyorog,
pingpong orra
fintorog.
Buggyos nadrágot visel,
jó nagy cipőt,
pertlivel.
Bő kabátján foltzsebek,
Meglepetést
rejtenek.
Kockás rajta a ruha,
piros kóc
a frizura.
Fején pomponos kalap,
bukfenc közben
fenn marad.
Tótágast áll, kézen jár,
résen légy, mert
megtréfál!
Papír sapkák és kesztyűk kétféle technikával

Mindkét módszer már ovisoknak is megfelelő, sőt! az első satírozni tudó pici gyerekeknek is nagy élményt, varázslatot fog jelenteni.
 
1. Rakjunk félre kiürült dobozokat, ezek a legjobb karton alapanyagok: rizs, müzli, keksz, bármi. Vágjunk ki sapka, kesztyű, sál mintákat, és kisebb gyerekeknél mi magunk készítsünk rá háztartási gyertya segítségével láthatatlan mintákat, a nagyobbak maguk is vághatják a sablonokat és díszíthetnek gyertyával. Ezután már nem kell mást tenni, mint kizárólag színes ceruzával!!! satírozni a sablonokat, és díszesebbnél-díszesebb sapkák-kesztyűk-sálak varázsolódnak majd elő!
 
 
 
2. Itt szintén a kartonsablonokkal kell kezdeni, de itt az első lépés vagy olajos zsírkrétával (pasztell kréta), vagy temperával jó vastagon befesteni, besatírozni a sablont, majd egy élesebb eszköz segítségével rákarcoljuk a kívánt díszítő mintákat (lehet pl. egy fogvájó). Jó mulatság ez is!
 



2016. január 15., péntek

Farsang

meg van az ovis farsang időpontja, de egyébként is készülődünk rá, bár az év első hónapjaiban nálunk születésnapi-névnapi dömping van, tehát elég zsúfolt ez az időszak, amit különféle extra családi dolgok is tetézik. Nem unatkozunk. A farsang mellett a Nagyobbikom első születésnapi zsúrjára is javában készülődünk. Mérföldkő! :)
 
Hozok egy farsangi versikét, aminek van zenéje is.
 
Gazdag Erzsi: Itt a farsang
 
Itt a farsang, áll a bál,
keringőzik a kanál,
Csárdást jár a habverő,
bokázik a máktörő.

Dirreg, durrog a mozsár,
táncosra vár a kosár,
A kávészem int neki,
míg az őrlő pergeti.

Heje-huja vigalom!
habos fánk a jutalom.
Mákos patkó, babkávé,
értük van a parádé.
 
 
Mozgalmas időszak

nálunk az év kezdete, ritkábban jövök blogbejegyzést írni, de a facebookon igyekszem a kreatívságainkat megosztani, nyugodtan oda is jöhettek nézelődni.
 
Most egy többhétnyi anyagot hozok, forró csokis bögréket, bojtos sapkát, és hógömböket, szánkót! Mind nagyon egyszerű, ovisokkal is elkészíthető alkotás.
 
Hozzávalók:
- színes papírok
- olló, ragasztó
- sminklemosó pamacs
- erősebb kartonpapír
- szívószál
- a hógömb hóembere parafadugóval, a hópelyhek fütisztó pálcikával készületek
- filctoll, vízfesték








 
Egy versike, amit mostanában tanultunk meg:

Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben

Szakad a hó nagy csomókban,
veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.
Fölfújtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatető!
Fatető!
Deszka madáretető.

2016. január 5., kedd

Végre leesett a tél első hava
 
 
meg is gyógyult a család egy jól elhúzódó megfázásból, így újult erővel kezdtük a 2016-os évet.
 
Boldog, egészségben, jólétben bővelkedő új évet kívánok a blogom "olvasóinak", köszönöm, hogy velem, velünk tartotok, várlak Titeket sok szeretettel ebben az évben is!
 
A hó örömére újra alkottunk. Hóembereket :). Nézzétek:


Nem kell hozzá sok minden, csak:
- papír poharak
- rossz zokni
- színes filctollak
- színes, mintás papír
- ragasztó és olló
- ha fülvédős hóembert is szeretnénk, akkor ahhoz zsenília drót és pompom is kell

És egy kedves kis versike a hóemberről:
 

Gazdag Erzsébet: Hóember

 
Udvarunkon, ablak alatt,
Álldogál egy furcsa alak.
Hóból van a keze, lába,
Fehér hóból a ruhája.
Hóból annak mindene,
Szénből csupán a szeme.
Vesszőseprű hóna alatt,
Feje búbján köcsögkalap.