2015. október 29., csütörtök

Töklámpásunk
 

Tegnap elkészült az idei töklámpásunk, sima amerikai sütőtökből, abból is egy egész kicsiből, így "fapados" és helytakarékos lett az idei lámpásunk.


2015. október 28., szerda

Gyümölcsnevek tanulása angolul
 

Jobb híján, bár van sokféle játék ételünk (zöldségek, gyümölcsök is, vagyis játék közben is lehet gyakorolni, amikor éttermeset, vagy boltosat játszunk, angolul kérjük a rendelést a gyerektől!), kutakodtam, és találtam néhány jó flashcardot.



Szappan-maradék újrahasznosítása
 

Lételemem az újrahasznosítás, és a pazarlás leszorítása, így nemrégiben úgy döntöttem, hogy a megmaradt dirib-darab szappan-"végeket" fogom újrahasznosítani, és a legtöbbet kihozni ezekből.


Kétféle módszerem is van már rá:

1. félpár zokniba a maradékokat beletéve még sokáig használhatóak a szappanok, a melegvíz hatására még össze is fognak állni, és formázhatóakká válnak. A zoknit a gyerekek textilfilccel díszíthetik is, így saját mosakodó-zoknijuk lehet.
 
2. a maradék szappanokból folyékony szappan készíthető tényleg pár perc alatt, és szinte semmiféle adalékanyag sem kell hozzá! Három darab pici szappan-véget reszeltem le tökgyalun (fém, négy oldali reszelő legnagyobbikán, biztos mindenki ismeri azt a hagyományos retro reszelőt!), kb. olyan nagyságú forgácsokat kaptam, ezt tízszeres mennyiségű vízzel öntöttem fel (sima csapvízzel készítettem, desztilált vízzel jobb az eredmény állítólag, én így is meg vagyok vele elégedve), ehhez kell oliva/mandulaolajat, vagy glicerint tenni egy evőkanállal, és az egészet addig melegíteni (nem forralni!!!) míg a szappan fel nem olvad. Hagyni kell meghűlni, ez szappantól függ, van amelyik elég hamar sűrűsödik (az enyém pár óra alatt teljesen zselés állagúvá vált), van amelyik kicsit hosszabban, majd mikor már sűrűbb állagú, használaton kívül szappanadagolókba lehet tölteni (itt egy újabb újrahasznosítás!), és én csak ekkor adtam tetszés szerint hozzájuk néhány csepp illóolajat, pl. a wc-ben lévőhöz teafát, hogy mindenféle kórokozót hatékonyabban elpusztítson.
Rendes vizespalackba kellett töltenem a végét, mert elég sok folyékony szappanom lett, ebben teljesen megkocsonyásodott, de az után-töltéskor elég a melegfürdővízbe beletenni néhány percre, ekkor hígabbá válik, és szépen a szappanadagolóba lehet belőle önteni. Érdemes egy kisebb tölcsért is alkalmazni a töltésekkor.
Ne lepődjetek meg, de néhány kisebb szappan-maradékból több liternyi folyékony szappanotok lesz!


2015. október 26., hétfő

Rainbow song a színek gyakorlására
 
 
Hetek óta tanuljuk a színeket, de az összes még nem megy angolul, ezért újabb "cselhez" folyamodok, és egy szivárványról szóló dal alapján fogjuk gyakorolni a színeket.
 
A szivárványt készítsék el a gyerekek, színezzék ki egyedül, aki ügyesebb ki is vághatja a szivárvány sávjait. Majd énekeljük a dalt, és építsük fel a szivárványunkat a szöveg alapján, ezáltal képileg is megjelenik majd a dal, és talán így könnyebben rögzülnek angolul a színek!

A dal szövege:

Rainbow Song
Tune: Hush, Little Baby


Rainbow purple
Rainbow blue
Rainbow green
And yellow too
Rainbow orange
Rainbow red
Rainbow shining over head.

Come and count
The colors with me
How many colors
Can you see?
1-2-3 on down to green
4-5-6 colors can be seen

Rainbow purple
Rainbow blue
Rainbow green
And yellow too
Rainbow orange
Rainbow red
Rainbow shining over head.
 
Dallama egy altató, ezt is érdemes megtanulni, csodaszép Lullaby!


 
Még állatos levél-alkotások


Őszi szünetre inspirációnak:





2015. október 24., szombat

November (Őszutó-hó, Szent András hava)

 

"November ködöket varázsol a hegyre,
hogy csupa jég arcát mielőlünk fedje.
Deres hajnalokon didereg a csillag,
kútba esett a nap, soha meg nem virrad."
(Simon Emil: Hónapok)


Népszokások, jeles napok a hónapban:

November 1. Mindenszentek napja, mielőtt egyházi ünnep lett is számos kultúrkörben a halottakra emlékeztek áldozatokkal, legősibb a kelta eredetű Halloween, de ettől függetlenül sok más európai országban is a halotti kultúsz ősi ünnepe volt.
November 2. Halottak napja, szeretteinkért ilyenkor gyújtjuk a gyertyát, sorrá járjuk a temetőt, igaz a Mindenszentek és a Halottak napja kezd összemosódni. Régen ezen a napon tilos volt dolgozni, hogy a halottak ne zavarják meg.
November 9. a Feltalálók napja, ha kedvünk van, egyszerű fizikai-kémiai kísérletet végrehajthatunk a gyerekkel, akár fürdés közben beszélhetünk arról miért emelkedik meg a víz, ha beleülünk a kádba, dörzsöljünk meg egy fésűt, tartsuk a hajunkhoz, vagy mindezt tegyük meg sötétben, látni fogjuk az elektromos kisüléseket, ezek nagyon érdekes dolgok, melyek gondolkodásra, elmélkedésre, tovább-kérdezésre ösztönzik a gyerekeket!
November 11. Márton napja. Egyfajta "hálaadási ünnep", az őszi munkák zárása, a jó termés megköszönése lakomákkal (libaevés), a jobbágyok kifizetése, úgy tartották, aki ekkor nem eszik egy jót, az egész évben éhezni fog, illetve Márton napján kóstolták meg először az új bort is. Időjárás előrejelző nap: "Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható." Ez az adventi, negyven napos böjti időszak előtti utolsó nap. Ha a Márton napi lakomán elfogyasztott lúdnak fehér és hosszú a csontja, akkor havas lesz a tél, ha pedig barna és rövid a csontja, akkor sáros.
November 14. A Cukorbetegek világnapja. Egyre több gyerek van a cukorbetegek között, ezért fontos, hogy beszéljünk erről a gyerekeinkkel. Mit tehetünk a 2-es típusú cukorbetegség kivédése ellen, milyen étkezést-életmódot kell követnünk.
November 19. Erzsébet napja, ekkorra befejeződtek az őszi munkák, ha ezen a napon esett a hó, azt mondták Erzsébet megrázta a pendelyét!
November 20. Dohányzátmentes világnap. Beszélgessünk a gyerekekről a dohányzás káros hatásairól, az egészséges életmódról!
November 21. Televíziózás nemzetközi napja: beszélgessünk a televízió előnyeiről, hátrányairól, miben nyújt segítséget számunkra a televízió.
November 25. Katalin napja, időjárás jósló nap: "Ha Katalin kopog, karácsony locsog. Ha Katalin locsog, karácsony kopog." Házasság előrejelző praktikákat is alkalmaztak a fiúk és lányok. A lányok ágat tettek vízbe, ha karácsonyra kizöldült, férjhez-menés várható a közeljövőben, a fiúk pedig ellopták a lányok blúzát, párnájuk alá dugva álmodták meg a jövendőbelijüket.
November negyedik pénteke a Ne vásárolj semmit nap!, ezen a napon szervezzünk valami közös programot és tudatosan kerüljük a vásárlást, helyett menjük a természetbe, alkossunk valamit, nézzünk meg egy mesefilmet, vetítsünk diát, bábozzunk, társasjátékozzunk!
November 30. András napja. Szent András a keleti egyház védőszentje, kereszten halt mártírhalált, ezért az ácsolt keresztet a mai napig andráskeresztnek hívják. Számos házasságjövendölő praktika kapcsolódik ehhez a naphoz: ólomöntés, gombócfőzés, inglopás. Az egyik legjelentősebb ezek közül, hogy a házasulandó fiatal, ha egész nap böjtöl ezen a napon, csak három korty vizet és három szem búzát eszik, és imádkozik, éjjel megálmondja jövendőbelijét.
 

Néhány vers, mondóka, találós kérdés:

Csirr-csurr, csepergő,
esik, esik az eső. 

Csóka, csóka, vess diót, én is vetek mogyorót.
 

Szelet fúvó szeptember,
Szüretelő október
Telelő november.


Bartos Erika: GESZTENYÉK
(Zsákbamacska című verseskönyvből)
 
Gesztenye van kosaramban,
gömbölyű és barna,
kiborítom nyomban mindet,
ide az asztalra!
 
Készüljön a gesztenyéből
elsőként egy cica,
papírból lesz két kis füle,
négy lába pálcika!
 
Süni háta csupa tüske,
gömbölyded a medve,
malac farka kunkori lesz,
szakállas a kecske.
 
Lovacskának lófarok kell,
keress hozzá cérnát!
Csíkozd be a gesztenyéket,
formázz egy kis zebrát!
 
Katicának fess hét pöttyöt,
kukacnak adj csápot,
oroszlánnak vörös sörényt,
készíts kerek rákot!
 
Zsiráf nyaka hosszú legyen,
alkoss dühös pókot,
tegyél mellé kisegeret,
s betöltik a polcot!


Csanádi Imre: Levélsöprő

Köd szitál,
hull a dér,
lepörög a falevél:
földre szökik, szemétnek,
aki éri, ráléphet,-
sziszegő szél
söpri, hajtja,
hullongó hó
betakarja.


Darázs Endre: Őszi posta

Egyre-másra jönnek
a hűvös szelek,
és zsákszámra hoznak
sürgős levelet.
 
Pirosat, meg sárgát,
barnát vegyesen,
csak zöldet nem hoznak
most már egyet sem.
 


Gazdag Erzsi: Esik eső
 
Esik eső,
nagy a sár.
A kis madár
miben jár?

Nem csizmában,
cipőben,
Mezítláb jár
esőben.

Lábbelije ha volna,
Panaszosan nem szólna:

Kiscipő,
nagy cipő,
Elkelne a jó idő!
 
 
Varázsbotja nincsen neki,
de a tájat eltünteti.
Mikor leszáll, azt sem tudod,
merre van a pisze orrod.
(köd)

 
 

Állat-kirakós őszi falevelekből
 
 
Induljatok őszi falevél vadászatra. Ez egy jó kis móka, és az őszi napsütésben szuper kinti tevékenység.
 
Ezután már csak a fantáziátok szabhat határokat, a leveleket variálva alkossatok mindenféle állatot, élőt, vagy elképzeltet, a lényeg, hogy minél többfélét készítsetek, és legyetek kreatívak!
 
Néhány példát hozok, de Ti biztos jobbakat tudtok majd csinálni!
 
És semmit sem kell csinálni a levelekkel, se ragasztani, se festeni, se vágni, persze, ha maradandó alkotásokat szeretnétek, akkor fehér kartonlapra a legjobbakat fel is ragaszthatjátok!

 






Rajzos varázslat
 

A még rajzolni nem tudó gyerekeket biztosan lenyűgözi, és "rajzolhatnak", de szerintem a nagyobbaknak is jó elfoglaltság a színezés, satírozás. Egyetlen előfeltétle van, hogy nagyjából tudjunk rajzolni néhány dolgot, és legyen fehér papírunk és egy vékony gyertyánk otthon.

A gyertyával kell ugyanis a papírra rajzolnunk, majd a gyerekek a láthatatlan rajzot elővarázsolják színes ceruzák segítségével! Varázsigét is tanulhatnak hozzá! :)



2015. október 22., csütörtök

Gesztenye girland


Annyira egyszerű, gyerekek segítségével készíthető, mégis fantasztikusan szép lakásdíszt mutatok meg Nektek.
 
Első lépésben a gyerekek szedjenek sok-sok gesztenyét, ami ugye nem túl nehéz, esetleg néhány tobozt is.
Majd egy vastagabb szög segítségével (esetleg árral), vagy ha van otthon fúrónk, az a legjobb, lyukasszuk/fúrjuk át a gesztenyéket, nekem ebben a férjem közreműködött, bár én magam is tudom a fúrót használni!
Ezután a gyerek(ek) egy zsinórral fűzzék fel a gesztenyéket, ez megint nagyon jó mulatság, és nem kell hangsúlyozni mennyire fejleszti őket a fűzögetés!
Majd kössük össze a girlandot, díszíthetjük néhány tobozzal is, és egy szép szalaggal.
Végül kössük fel az ajtóra, ablakra, bárhová, ahol szépen tud lógni.
 
Tulajdonképpen az időigényén kívül, a szalag, ami pénzbe kerül, vagyis ugyanannyira gazdaságos, mint amennyire mutatós!




Hullott almák és körték az oviból
 

Papír almákat és körtéket kellett a gyerekeknek festeniük, a nagyobbak legyező hajtogatással pici kukacokat is készítettek rájuk! Nagyon ötletes! Ti is elkészíthetitek a gyerekekkel!


Játék brokkoli percek alatt
 
 
Egy téglalap alakú zöld filcet kell duplán hajtani, és a hajtásnál mint mikor lampiont készítünk pár mm-ként bevágni, majd feltekerni, és a száránál néhány öltéssel levarrni.


Őszi mécses
 
 
Az egyik leghangulatosabb és legegyszerűbb dolog, amit készíthetünk ősszel lakásdíszként.
 
Hozzávalók:
- befőttes üveg
- dekupázs ragasztó
- színes falevelek
- dísz-szalag
- ecset a ragasztó felkenéséhez
- gyertya
 
A leveleket a ragasztó segítségével felhelyezzük az üvegre, alaposan be kell kennünk vele az üveget, és a levelek felső felületét is! Majd szalaggal díszíthetjük az üveg nyakát.
 

2015. október 20., kedd

Őszi lakásdísz
 
A sok-sok termésből illik valamit készíteni, fogtam egy üvegvázát és belehelyeztem tobozt, gesztenyét, madárbirset, fahéjat, makkot, mogyorót, és néhány szép színes falevelet. Esztétikus és remek az illata is!




Sündisznó újra
 
 
Mert a téma hálás és kimeríthetetlen. Hozok egy Bartos Erika verset mára, és egy olyan alkotást, amit hétvégén a Gyerekem készített egy "szüreti mulatságon", a préselés, kukoricamorzsolás mellett, csuhé babát is készítettünk, és sünit, baglyot is.
 
 
Kartondobozból vágták ki a testét, a szemet természetesen meg is lehet rajzolni, a lényeg, hogy egy-egy bojtot kell készíteni, és mindkét oldalára a süninek felragasztani, szerintem szenzációs ötlet!
 
 
SÜNDISZNÓK
(Százlábú című verseskönyből)
 
Sündisznók a bokorban,
Szuszognak az avarban.
Patakpartra sietnek,
Egymás után tipegnek.
 
A legelső szimatol,
Óvatosan bandukol.
Második a nyomában,
Mocorog a csalánban.
 
Harmadik még aprócska,
Szúrós hátán szamóca.
Negyedik jön utána,
Rátotyog a mohára.
 
Ötödik a sor végén,
Falevél a tüskéjén.
Öt sündisznó mendegél,
Kerek erdő közepén.
 
 
Itt találhattok még sünis bejegyzéseket:

2015. október 18., vasárnap

Játék jégkrém és tükörtojás (varrás nélkül!)
 
 

Készülnek a játék ételek, nem titkolt célom, hogy az egyik karácsonyi ajándék ez  lesz. Előnybe részesítem azokat a megoldásokat, amelyek nem kívánnak varrást, mert ötletelni és szabni tudok, de a varrásnál valamelyik nagyit kell igénybe venni, de így lesz feladatuk, ez már biztos, mert elég sok elképzelésem van!

Hozzávalók:
- öntapadós filcek és sima filcek
- olló
 
Egy öntapadós és sima filcet kell mindig összeragasztani, a jégkrémeknél a pálcikával kell kezdeni, és a fagyi részbe kell befogatni a pálcát, öntapadós filccel díszíthetjük (csoki, cukormáz, cukorszórás...). A tükörtojásnál a felső része legyen öntapadós, kivágjuk a fehér részét, mielőtt lehúznánk róla a hátoldalát félbe hajtjuk és vágunk rá egy pici kört, ezután lehúzhatjuk a papírt róla, és a kört befedő sárga filcet alulról ráragasztunk, kicsit lazábbra hagyjuk a sárga filcet, és kevés tömőanyagot teszünk oda, így a sárga rész kiemelkedik majd, ezután az egészet rányomjuk egy újabb sima fehér filcre, és körbevágjuk.


2015. október 17., szombat

Játék teafilter varrás nélkül!

Néhány perc alatt elkészíthetőek ezek a teafilterek, bármilyen alkalomból kiváló ajándék a gyereknek, főleg, ha van teázós szettje, vagy piknik készlete!
 
Hozzávalók:
- öntapadós  és sima fehér filc
- valamilyen zsinór, vagy vékony szalag
- textilfilc a rajzoláshoz
- olló

Kivágtam a teafilter formát az öntapadós filcből, ráragasztottam a levágott zsinórt, majd rányomtam a sima filcre, és körbevágtam. Ugyanezt a műveletet a tartójánál is végrehajtottam. A végén tetszőleges "ízt" rajzoltam a teafilter tartójának mindkét oldalára.
 

 

Töklámpás és alternatívái
 
 
A tavalyi töklámpásunk. Remélem idén is sikerül egy kisebb tököt vennünk, nem tudunk tíz kilós tököt hol tárolni lámpásnak! :)
 
 
A tök alternatívája lehet a narancs héja, bár kibelezése felér egy mutatvánnyal, de gazdaságosabb megoldás, egy teamécses pedig kitűnően elfér benne.
 
 
Befőttes üvegből is készíthetünk töklámpást. Ehhez narancssárga kreppapír kell és dekupázs ragasztó, a papírt kívülre ragasszuk fel, különben meggyulladhat!, valamint fekete filc az orr-száj-szem rajzolásához.
 



Dal a sündisznóról :)
 
 
Oviban tanulták a következő dalt:

 
Szúrós gombóc jár a kertben,
szusszan, pöffen minden percben.
Bokrok alját nézi sorra,
buzgón szaglász nedves orra.
Hátán kócos a sok tüske,
megfésülné, de nincs tükre.
Nem nyúl hozzá, így is jó!
Úgy hívják, hogy sündisznó.

Október 16. a kenyér világnapja és Október 17. a szegénység elleni világnap


Érdemes a gyerekekkel már ovis korban is néhány mondatot beszélni erről. Miért fontos táplálékunk a kenyér, mennyien napról napra a világon nélkülözik ezt az egyszerű, és legalapvetőbb táplálékot is! Beszélgethetünk arról, hogy mit jelent számukra a gazdagság-szegénység fogalma, ők mit gondolnak, miképpen él egy szegény gyerek, hogyan tudunk segíteni mi...

A kenyér a magyar életben évszázadok óta nagy jelentőséggel bír:

"A kenyér becsben tartása, tisztelete még a 20. században is elevenen élt: sok helyen emlegették Isten áldása néven, így nem volt szabad rálépni, vagy eldobni. Ha leesett a földre, meg kellett csókolni, de legalább ráfújni. Az, hogy a kenyér megszegése előtt keresztet rajzolnak rá, az idősebbek körében ma is élő, szép hagyomány!
A magyar néphagyományban nagy jelentőséget tulajdonítottak a kenyérnek, mivel a búzát, mely minden egyes szemében Krisztus arcát hordozza, „életnek” hívták. A reformátusoknak a kenyér különösen sokat jelent, hiszen az egyik sákramentumunknak, az Úrvacsorának szent jegye.
Jézus az élet kenyere "Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem."Jn 6,51"

A legjobban az A part alatt népköltésünk szemléltei a gyermekeknek milyen hosszú folyamat során kerül a kenyér az asztalunkra:

 

Orgoványi Anikó:
Hogy készül a kiscipó?

Mondd el nekem nagyanyó,
hogy készül a kiscipó?
 
Elvetették a búzát,
Nap cirógatta,
Eső öntözgette,
Szél fújdogálta,
jött egy csapat ember,
s mind learatta.
 
Molnár megőrölte,
lisztté porította,
be is csomagolta,
a boltban eladta.

A lisztet megvettem,
meg is szitálgattam,
meg is kovászoltam,
megsóztam, vizeztem,
összekevergettem.
 
Most aztán
gyúrom, gyötröm, dagasztom,
nincsen semmi panaszom.
Megkelesztem, pihentetem,
kemencébe beleteszem.
 
Sütögetem, nézegetem,
idejében ki is veszem.
Keresztet is rajzolok
a fényes aljára,
így teszem a kisunokám
kicsi asztalára.
 
Jó étvágyat!
 
 
Angolul egy versike a finom, friss kenyérről és a készítéséről!
 
Fresh baked bread is a yummy treat,
Filled with love and warmth and wheat,
Knead the dough and let it rise,
And soon you’ll have a big surprise,
From the water, flour, and yeast,
Grows a golden, delicious feast.
Halloween
 


Átvegyük-e vagy sem ezt az ünnepet? Kell-e nekünk?
 
Igazából nem értem a nagyfokú ellenkezést, mert én gyerekként is emlékszem, hogy október-november táján tököt faragtunk, pedig az a nyolcvanas években volt, tehát nem mostanság. Édesanyámnak biztos, hogy sejtése sem volt a Halloweenról, de jó elfoglaltság volt a tök faragása, és gyertya gyújtása, ettük a pattogatott kukoricát és diafilmet vetítettünk...
 
A sütőtök a magyar konyhában is népszerű, a töklámpás és tökből készült díszek őszi hangulatot árasztanak, így szerintem ezzel semmiféle probléma sincs. És szerintem a Halloween egyéb díszeivel sem: boszorkány, szellemek, pókok, fekete macska. A gyerekeket az esős napokon jól lefoglalják, ha ilyen díszeket, kreativságokat készíthetnek, és kell-e ennél több? Természetesen el is mesélhetjük nekik a Halloween eredetét, ha szeretnénk, ezt döntsük el saját magunk.


Néhány ötlet, ami novemberben feldobhatja, díszítheti a lakásunkat:

1. Hűtőmágnesek, ezeket már jópár éve készítettem, hobbigipszből, levonós mágnessel a hátukon, lakkal vannak átkenve, és így tartósabbá váltak.

 
2. Papírguriga macska és denevér: zsenília drót helyett papírral is dolgozhatunk, szemet is készíthetjük papírból!
 

 
3. Papírcsíkokból sütőtök - szerintem nagyon mutatós őszi dísz, Halloweentól függetlenül!
 
 
4. Papírtányérból cica és töklámpás, ez utóbbi gazdaságos megoldás, ha nem tudunk többezer forintot kiadni egy sütőtökért, amit ki tudnánk faragni, de a gyerek így is elkészítheti a saját Jack O'Lantern-jét. Tipp: A gyerek keze lehet a tök levele! :)